5. fejezet

    Kady egyedül töltötte el a napját. De már készült az esti bulira a The Wampir `s klubba. Elhívja egy pár jó haverját is. A szülei távol vannak, most be is rúghat, nem szól érte senki. De hisz érdekli őt egyáltalán, ha itthon is vannak a szülei, hogy mit mondanak? Persze, hogy nem. Kinyitja a szekrényét és keres valami jó dögös cuccot. Ekkor jut eszébe, hogy elhívja Josh-t is. Talált is egy jó kis bőrnadrágot, hozzá egy sötétkék és fekete csíkos, galléros, hosszú ujjú blúzt. Persze, hogy most is bakancsot vesz fel. Talált ékszernek egy halálfejes nyakláncot. A füle tele volt karikákkal, sőt még volt egy piercingje az orrában, minek pók alakja volt. Lement az emeletről a konyhába és a mikrohullámú sütőbe betette a pizzát és a kávéfőzőt is, elindította. Közben lezuhanyozott, hajat mosott, kifestette magát, hogy még szebb legyen. Jó az is igaz, Kady mikor nem volt kifestve? Na de nem baj. Miután mindennel elkészült, lement vacsorázni. Aztán megkereste a telefonjába Josh számát és hívta.Türelmetlenül várt, hogy vegye fel.

     Josh-ék épp kaszinóztak. Pókereztek, cigiztek, iszogattak, zenét hallgattak, sőt kajáltak is. A tévé is be volt kapcsolva. Brandon pipázott és újságot olvasva hevert az ágyán. Nick, Jack és Danis Pókereztek. Josh nézte a tévét. Hallja, hogy csörög a mobilja. Felveszi és beleszól:

- Igen?

- Szia, itt Kady. Arra gondoltam este nem lenne- e kedved velem eljönni a The Vampir `s klubba?

- Hé, fiúk, épp most beszélek Kady-vel. Hívott egy klubba. Nem jösztök? – kérdi tőlük Josh eltakarva a telefont, hogy Kady ne hallja.

- Naná, hogy van kedvünk! – mondja Nick.

- Na, Kady, akkor tudok menni, ha jöhetnek a srácok is! – magyarázza neki.

- Jó, jó, rendben. – nem nagyon örül Kady, hisz nem lehetnek kettesben, de ha csak így, láthatja akkor jó.

- Akkor megbeszéltük! Ja, és hánykor? – kérdezi az időpontot Josh.

- Legyen az én házam és a kisház között félúton, olyan nyolc körül. – adja meg a helyet és az időt Kady.

- Jó, ott leszünk. Akkor, szia! – köszön el Josh.

- Szia. Teszi le a mobilt Kady.

Folytatta a vacsorát. Most körülbelül olyan hat fél hét tájt lehetett.

- Na, nem baj, így is jó. Annyira szeretem, de ez olyan… nyugi Kady, nyugi! – mondja magának.

Azt hiszem, elkápráztattam, a kis csávót. Már az enyém… - Kady most azt hitte, hogy minden oké, pedig semmi sem volt rendben. Nem is sejtette, hogy Josh átveri és nem is, szereti.

     Közben mi már az út felét majd nem megtettük. Csöndben utaztunk. Mindenki figyelt valamit, csak Dóry nézegette a telefonját. Hírtelen megtörte valami a csendet, s ez a telefonom csörgése volt. Anyám hívott, a kijelzőn kimutatta. Felvettem a telefont:

- Tessék, mondjad anyu!- mondtam neki.

- Szia, kicsim, hogy vagy? – kérdezi kicsit idegesen, mintha tudná, hogy mi történt és aggódna.

Hol vagytok? Még a nyaralóban vagy utaztok?

- Nem, anyu már félúton tartunk, kocsival. – válaszolok kérdésére.

- Te is, mi jót csinálsz, és hol vagy?

- Én? Hát… épp Alsó Sweet-ben a hullaházhoz kocsikázunk, még tart az utunk, de nemsokára odaérünk. – magyarázza anyám.

- Akkor, jó. Mi is meg vagyunk, te is. Bocsi, de inkább most leteszem, mert semmi kedvem sincs most beszélgetni, ha nem baj! – félig mondom, félig kérdezem tőle.

- Nem, nincs semmi baj Amy. – nyugtat meg.

Akkor, további jó utat, és szia.

- Neked is. Szia. – köszönök el tőle.

Ezután mindketten letettük a telefont. Mi csak csendben haladtunk hazafelé.

     Anyáék is csendben voltak, azóta, hogy majdnem egy szakadék áldozatai lettek John hibájából. De már messziről látták, hogy a hullaházban égnek a villanyok.

- Nézd, Amy! Már várnak minket! – mondja John, remélve, hogy Amy már nem haragszik rá.

De ő csak annyit mondott:

- Igen? Az jó.

Ennyivel letudta. Egyre közelebb és közelebb értek. John keresgélt nagyon.

- Te meg mit keresel olyan bőszen? – kérdezte Amy, kicsit derűsebben.

- Hát… parkolót, de nem találok! A… - mérgelődött John.

- Amúgy itt van a szemed előtt egy! – s kacagott Amy.

- Ez nem olyan vicces! – morgolódik John.

Már nagyon fáradt volt. Sokat vezetett, s rohamosan sötétedett. Végre sikerült beállni a parkolóba John-nak. Ezután leállította az autó motorját. Kiszálltak bezárták az ajtót. John a riasztót is bekapcsolta a biztonság kedvéért. Ez nála már megszokás volt. A hullaház egy nagy fehér épület volt. A jelképe egy fekete zászló volt. A teljes neve: Nagy Gergely Hullaház. A nevet az alapítójáról kapta. Ki úgyszintén, mint az anyám bűnügyi orvos szakértő volt. A kapuja boltíves volt, és oszlopcsarnok kerítette be a vasajtaját. Amy-nek nagyon tetszett. Nagyon lekötötte a figyelmét, sőt csodálta az épületet.

- Nagyon szép ez a hullaház. – mondja Amy.

John épp szerencsétlenkedett. A kocsiját is nézegette, meg hasonlók.

- Pillanat, mindjárt megyek. – kiabál előre John, Amy-nek.

- Haj, John, de idétlen vagy. Inkább gyere, mert dolgunk van.

Nem érünk rá butaságokkal foglalkozni. – kicsit idegesen mondja Amy.

- Nem idétlenkedem, csak majdnem elestem és ellenőriztem a kocsimat, hogy minden rendben van-e!

- Oké, de már ott kéne lennünk! – szól rá erélyesen Amy.

Végre elindultak. Szépen lassan lépdeltek. Felmentek a lépcsőn és megálltak a vasajtó előtt.

Amy nyitotta ki. Már nagyon kíváncsi volt, hogy hol fog dolgozni. Mikor benyitott egy nagy előcsarnok tárult a szemei elé. Volt balra egy pult is. Ez olyan recepcióféleség lehetett. Vagy mégsem, inkább csak egy felügyelő ücsörgött ott. Akinek a dolga volt, hogy eligazítsa az embereket és figyeljen a rendre. Voltak fotelok is a nagy pulttól a sarokban, előttük pedig egy asztal. A másik oldalt egy szobor volt, Nagy Gergelynek a szobra. Magyar volt és ő alapította ezt a hullaházat. Sőt ő is tervezte. Régen áttelepült Európából- Magyarországról- ide Amerikába. Először csak szerencsét próbálni, aztán sikerült a nagy álma és ez maradt tőle hátra. Szinte már műemléknek számít. De volt egy sötétebb folyosó, mi a boncterembe vezetett. De erről a folyosóról több ág is nyílt. Volt ahol a hullákat, égettét, tárolták stb. a hullaház másik oldalán volt egy ravatalozó is. Sőt a dolgozóknak még irodáik is voltak, ahol az aktákat tárolták az elhunytakról. Nekik viszont most oda kellett menniük ahol a friss áldozatok hullái voltak. Azok között volt Gina is. Más brutális események áldozatai is itt voltak, de nekik most csak a saját ügyükön kellett dolgoznunk. Nem is gondolták, hogy a hullaházi kutakodásuk alatt fény derül még egy rejtélyre. Odamentek a pult mögött ücsörgő magas, kövérkés 50 körüli férfihoz.

- Elnézést, mi dr. Elbert Nagyhoz jöttünk. – intézi kérdését John a férfihoz.

Róla tudni kell, hogy Nagy Gergelynek az ük unokája. Ő örökölte meg a hullaházat és most ő a vezetője is.  

- Igen, uram, említette, hogy jönnek. Bent is van csak most épp, dolga van, de szólok neki. – válaszolt Adam Hass az őr.

- Köszönjük. – Válaszolt Amy mind kettejük helyett.

Ezzel elment az őr. John körülnézett a meglepően díszes hallban. Tulajdonképpen ez nem jellemző a hullaházakra, sőt inkább lehangolóak. Viszont nem is sejtették, hogy a folyosón túl, ahol eltűnt az őr, mi is vár rájuk. Adam lassan cammogott, mint egy nagy barnamedve. A folyosón sötét volt, de ő mégsem félt. Rögtön az első elágazásban balra fordult. Onnan pedig jobbra. Itt voltak ugyan is az irodák. De ennek a folyosónak a végén is voltak irodák, s itt a jobb oldali fordulóban is. Ha pedig jobbra fordult volna az elején, akkor, az a folyosó vezet az égető kamrákhoz. Ahol a porlasztásokat végzik. Ha viszont tovább megyünk egyenesen és a második balra fordulóba, megyünk ott találhatók a méhütőben lévő hullák. De, ha a második jobbra fordulóba megyünk ott viszont, eljutunk a ravatalozóhoz. Ha pedig teljesen végig megyünk a folyosón, onnan nyílik egy nagy terem, ez a boncterem.

A Sátán könnycseppje

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat