9. fejezet

     Amy mintát vett a hullába vésett számokról, az égésnyomokról, vért csak a kiszivattyúzáskor eltárolt ampullákból tudott venni, hajszál, szempilla… mindent, amiből meglehet állapítani valamit. Minden egyes szervét óvatosan és figyelmesen átvizsgálta. Rájött arra, hogy brutális gyilkosságról van szó. Egyelőre nyoma sincs természetfeletti dolgoknak. A szerveit visszahelyezte a helyükre és összevarrta a szétvágott bőrt. Szinte minden szerve megsérült, nem is kicsit, nagyon. De az, biztos, hogy aki ezt tette, az egy pszichopata lehetett. Bosszúból vagy haragból vagy, egyáltalán nem is volt indítéka csak ölni támadt kedve. A halál beállta október 8. este 24-00 órakor.

- Na, készen vagyunk. – mondja Amy és kifújta magát.

Semmi, eddig, nincs ami, bizonyítana valamit, hogy ki tette. De az a szám meg a pentagramm, ami bizonyít valamit. Talán szekta, vagy nem is tudom. De elkészítem a részletes jelentést, és észleléseimet leírom, meg az esetleges gondolataimat. – magyarázza Elbert-nek és John-nak.

- Rendben, akkor én visszaviszem a hullát a helyére. – jelentette ki Elbert.

A munkaasztalról rátette a hullaszállító ágyra a hullát és kiment a boncteremből. John odamegy Amy-hez és mondja neki:

- Szerintem el kéne menni, aludni.  Khaterine mindent előkészíttetett. Szerintem menjünk. Ha minden igaz megérkezett a mozgatható labor, a ballisztikus csoport és a különleges fegyverek szakértők csoportja. – meséli John, Amy-nek.

- Rendben, már kimerültem. Szerintem is jót tenne. – válaszolt Amy fáradtan.

John még mindig nem merte bevallani neki, hogy mit érez iránta. De nem baj mindent a maga idejében. Elindultak kifelé az épületből. John közelebb lép Amy-hez. Ő most igazából nem tudja, hogy John mit akar. Nem is tud azzal foglalkozni. Azon gondolkodik, hogy én hogy vagyok, és vajon mit tehetek. Meg ezen az egészen, hogy mikor lesz vége. Kicsit távolabb ballag Amy John-tól. A folyosó elejére értek, de már nem volt sötét, mert felszerelték a lámpákat. Kiértek a hallba onnan pedig indultak tovább kifelé az ajtón. Meg is érkeztek a hullaház melletti táborhelyre. Kis faházakat vertek fel. Sátorként funkcionáltak. A különleges egység hozta. Most ez lesz a lakásuk, ahová szinte csak aludni fognak menni. De ez sem érdekelte Amy-t. John-t viszont egy kicsit igen. Senki sem volt már kinn mindenki, aki megérkezett, elfoglalta a helyét és már aludt. Benyitottak a kis faházszerűségbe. Csak egy nagyobb ágy volt benne. Így kénytelenek voltak egymás mellé feküdni. Két éjjeli szekrény és egy nagy ruhásszekrény állt árván a kis faházban. Az ablak előtt egy asztal, azon egy asztali lámpa és írószerek. Az ággyal szemben volt a tévés szekrény, abban egy DVD lejátszó egy videó és egy tévé. A ruhásszekrény mellett volt a számítógép. Nagyjából ezeket tartalmazta a többi faház is meg, amit még a lakóik vittek magukkal. Amy és John átöltöztek és lefeküdtek.

- Te, Amy… haza kéne még szólni, hogy hozzanak nekünk több holmit. – mondja John Amy-nek.

- Rendben, én a lányomnak szólok. Úgyis akarok vele találkozni. – mondja Amy.

- Nem is láttam még a lányodat. – csodálkozik John.

- Hát mivel nem régóta ismerjük egymást, nem is… ha csak nem követett el valamit és be kellett vinni! – kacagott Amy.

- Van barátja? – kérdezi John.

- Mért érdekel? – kérdez vissza Amy.

- Csak úgy érdekel, mert nekem is van egy fiam. Van egy kis barátnője, de még soha nem láttam. – meséli Amy-nek.

- Én személyesen is ismerem a barátját, de nem nagyon beszélt még a családjáról. – magyarázza Amy.

- És hogy hívják… meg hogy néz ki? – érdeklődik John.

Amy kicsit furcsállotta, de nem baj mesél neki.

- Na, szóval a barátját Janónak hívják. Hosszú szőke haja van és kékes szeme, olyan 170-176cm magas lehet kicsit sovány, de már szedett magára egy kicsit van. Kicsit az arca hasonlít egy babáéhoz. – meséli Amy.

- Hm… nem lehet, hogy a fiammal jár? Ráillik a leírás. – mondja tűnődve John.

- Igen? – csodálkozik el Amy.

- Na, most én jövök a mesével, tartozom ennyivel.

Magyar feleségem volt. Ezért kapta a János nevet a fiam születésekor, de Iyan-ra íratta át. A vezeték neve Hassley. A feleségem elhunyt egy súlyos betegségben. A fiamnak is megtiltottam, hogy bármit is kiadjon a családi dolgokról. Hát igen ez van. Csak így röviden. – fejezi be meséjét John.

- Gondolom mennyire rossz lehetett, hogy elveszítetted azt, akit nagyon szerettél. – mutat együtt érzést Amy.

De az, hogy a fiad és a lányom, az már egy kicsit durva. – kacag halkan.

- Igen, de látod ez a véletlen műve. – sóhajt nagyokat John.

Egymásra néztek, de többet nem szóltak és mosolyogva egymást majdnem átölelve aludtak el.

     Mi is aludtunk a szobában. Carmen a másikban. Kicsit rossz volt így. De megpróbáltam kipihenni magam. Ma már péntek volt és hajnalodott. Három nap és újra suli. Semmi kedvem sem volt semmihez. Túl sok minden történt. Lehet, ha vége ennek az egésznek el akarok költözni máshová. Vagy kitudja, mit hoz a sors. De ezt el kell viselni addig, amíg vége nem lesz. Kezdett reggeledni. Carmen kelt fel a leghamarabb. Megmosakodott és felöltözött. Lement a konyhába reggelit készíteni. A szokásosat készítette el: pirítós, meleg szendvics, tea, kakaó, ilyesmik. Kezdtem én is ébredezni. Odafordultam Iyan-hoz. Elkezdtem simogatni az arcát. Először csak mozgatta az arcát. Még félálomban volt, de ahogy kinyitotta a szemét és megpillantott engem már fel is ébredt. Megfogta a kezem és magához ölelt. S közben mondja nekem:

- Hát itt vagy, jaj de jó! – közben nagyon szorososan ölel és simogat.

- Neked meg mi bajod? – kérdezem tőle.

- Azt hiszem, rosszat álmodtam. – válaszol.

- Érzed ezt az illatot? – kérdezem tőle.

- Igen, de mi ez? – néz rám kérdően.

- Szerintem Carmen már reggelizik! Nem is szól nekünk, szörnyű! – szidom, de csak a vicc kedvéért.

Kiszaladtam a fürdőbe, megmosakodtam, felöltöztem. Egy galléros fekete, fehér és sötétkék csíkos pólót vettem fel és egy bordó fél lábszárig érő bársony szoknyát, hozzá bakancsot. Egy fűzött gyöngysor volt a nyakamban mi fekete volt, és a fülbevalóm is fekete és csüngős volt. A hajamba hajpántot tettem, minek a színe bordó volt. Iyan szokásos kockás ingét vette fel és egy halásznadrágot mi fekete volt. Ő viszont csak tornacipőt vett fel. Utánam ő is megmosakodott, megfésülködött. Carmen most szólt fel nekünk, hogy menjünk le reggelizni.

- Hé, skacok ébren vagytok! – kiabál fel.

- Persze, már régen! – válaszoltunk neki.

- Akkor jó, mert már a kaja készen van! – mondja.

Mindennel meg voltunk és lesiettünk hozzá reggelizni. Elhatároztuk, kimegyünk az erdőbe egy kicsit mászkálni.

- Szia, Carmen! Hát te? Hogy, hogy ilyen korán keltél? – kérdeztem tőle.

- Nem tudtam aludni. – meséli.

- Te sosem tudsz! – nevet Iyan.

- Jaj, ne izélj már megint! – szidja Carmen.

- Nem jössz velünk ki az erdőbe? – kérdezem Carmen-tól.

- Minek? – kérdez vissza, s néz rám furán.

- Hát csak úgy sétálni. – válaszolok neki.

- Ha, itt hagytok, egyedül akkor megyek. Tudom, úgy sincs választásom, inkább megyek. – mondja nekünk.

Csendben reggeliztünk. Mindenki gondolkodott valamin.

     Anna, nem tudott egész este elaludni, a férje Mark pedig virrasztott vele. Ő is ugyanolyan ideges volt, mint Anna.

Fáradtan és egy kicsit megtörten és nyúzottan elkezdtek átöltözni és reggelit készíteni. Annát már a szédülés kerülgette. De talpon kell, hogy maradjon.

- Mark! – szólítja meg férjét.

Nem telefonáltak, azóta a nyomozók? – kérdezi.

- Nem, még nem! Sajnos nem… de, remélem minél hamarabb, jelentkeznek egy jó hírrel. – reménykedik Mark.

De nemsokára cseng a telefon. Mark oda rohan, hogy felvegye.

- Igen! Tessék! – szól a kagylóba.

- Itt Johnny Leewis nyomozó. Arról szeretném tájékoztatni, hogy megbizonyosodtunk arról, hogy tényleg a hírekben szerepelt férfi rabolta el a lányukat. Tegnap hajnalban jött egy telefon, hogy valaki látott egy furcsa embert, aki épp tevékenykedett valamit a Sweet-folyónál. Látta a híreket is és felismerte a férfit, azaz Brandon Crash-t.

Már csak el kell kapnunk. Tuti, hogy a völgyben bujdosik.

Ki is küldtük a csapatainkat, hogy keressék meg.

- Nagyon köszönöm nyomozó, hogy értesített. És a lányunk? – kérdezi Mark.

- Róla még nem tudunk semmit, de át fogjuk tüzetesen vizsgálni a folyót is, hogy nem találunk-e valamit ott! – magyarázza Johnny.

Felkészítem önöket a legrosszabbra is. Lehetséges, hogy a lányát már csak holtan fogjuk megtalálni. Az egész városban szétküldtük a szórólapokat a lányuk fényképével, hogy ha látta valaki, akkor értesítsen minket, ennek fejében megjutalmazzuk. De még semmi.

Ez van, sajnálom! – próbál Johnny együtt érző lenni.

- Mindent köszönök! – mondja Mark.

Akkor, viszlát, s ha van még valami, értesítsen! – köszön el

- Persze, értesítem, amint tudom. Viszlát, később. – köszön el Johnny is.

Mark leteszi a telefont és elmeséli Annának, hogy mit mondott a nyomozó. Nem örült neki, de felkészültek ők is a legrosszabbakra.

A Sátán könnycseppje

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat