4. fejezet                                        

A francba! Carmen hol késik már! – idegesen mondottam. Na, jó, felszaladok, megnézem ez a lökött nőszemély, mit matat már megint! Elindultam a lépcső felé.

Felsiettem. S bekopogtam a szobája ajtaján. Választ nem kaptam. Erre beléptem. Sehol senki. Az ágya érintetlen. Az erkélyen sincs egy lélek sem. Már csak a fürdő maradt. Mikor kinyitottam a fürdő ajtaját, pára, s gőz csapott meg. Forró vízben ült. Mozdulatlan volt. Meg sem moccant. Erre látom kezében egy penge. S ereiből csak úgy szivárog a vér. Kirángattam a fürdőkádból. Hidegvízzel mosogattam az arcát, közben elállítottam a vérzést, s bekötöztem. Itattam vele egy kis alkoholt is. Erre kezdett ébredezni. Mihelyst magához tért két nagy büdös pofont adtam neki, s jól leszidtam.

- Mi a bánatot képzelsz magadról! Mi bajod van? Te beteg vagy? – szidom, de erősen.

- Én… hát… semmit… de ne ordíts velem légy szíves.

- Nem leszek kegyes. Megint, mi a jó bajod van? Ne gyere azzal, hogy eleged van mindenből, mikor nem is történt semmi. – veszekszek rá.

- Félek, meg sok minden összejött. Inkább előbb halok meg, mint, hogy az a valaki öljön, meg ráadásul kínok közt, kell majd meghalnom. Így meg szép csendben elmúlok. – költőien magyaráz.

- Nem érdekel! Szünetelni jöttünk. S nem magunkat gyilkolászni! Ezért, most szépen felöltözöl!

Letolod a feneked a konyhába és bulizol velünk. – magyarázok neki tovább.

- Rendben. Úgy teszek, mintha mi sem történt volna. De akkor ihatok, s berúghatok? – kérdőn néz rám.

- Rendben én is berúgok, hisz bulizunk. – válaszolok neki.

Felöltözött, megnyugodott egy picit, ezután lesétáltunk a többiekhez.

Már rég ránk vártak, hogy vajon, mit tevékenykedtünk ketten fent ennyi ideig!

- Na, végre, hogy lejöttetek. – mondja Iyan.

Mi a manót rámoltatok ti oda fent, ketten?- féltékenyen pillantgat, közben nevet.

- Semmit, s nem rámoltunk. Carmen aludt, fel kellet költenem. Kicsit kimerült volt. – hazudtam. Hisz nem mondhattam meg, hogy mi volt az igazság.

- Ja, tudom mitől fáradt ki! A sok dudvázásba, amiken nézte a könnycseppeket. – poénos akart lenni Iyan.

- Ez egyáltalán nem volt vicces. – rivall rá Carmen.

- Hagyjátok abba! Most szórakozni akarunk, s nem veszekedni! OKÉ! – nyugtatva ordítozom velük.

- Rendben, ne kapd fel a vizet. – Nyugtatóan kaptam az arcomra egy puszit Iyan-tól.

Leültünk az asztalhoz. Ettől kezdve zenét hallgattunk, s közben vacsoráztunk. Rémtörténeteket és poénokat meséltünk egymásnak, s megtárgyaltuk, mit is fogunk tenni.

- Szerintetek ki a gyilkos? – kérdi Dóry.

- Most szólok, meg ne hallgassátok Amy teóriáját! – figyelmezteti a társaságot Georg.

- Te szemét! Ez igaz, amit állítok. Tudom, hogy butaságnak tartod a látomásokat, s az álmokat, de igazak. Úgyhogy kuss! – szidom le.

- Én hiszek neked. - Bököd meg Iyan.

- Azt tudom. – mosolygok rá.

Remélem, ízlik, amit ketten összehoztunk Iyan-nal? – kérdezem őket.

- Hehe. Nem, tiszta rossz. De csak azért, mert ti készítettétek. – mondja Georg.

- Jaj, de mocsok vagy! – mondom neki, s nézek rá lenézően.

- Jól van, na, csak vicceltem. Tudod, hogy nagyon szeretlek, és soha nem bántanálak meg.

E szavak után valami furcsaság csillant meg az égszín kék szemében. Nem volt csúnya srác. De hát én Iyan-nal voltam. Magas, hosszú sötét gesztenye barna haja volt, edzett, izmos, erős testalkatú. Arca kerekded, szája vékony. Azt hiszem szerelmes volt belém, de én nem szerettem viszont. De ezt el is mondtam neki és megállapodtunk, hogy csak barátok leszünk és megpróbál elfelejteni. Befejeztük a vacsorát. Carmen és Dóry mosogattak.

- Mi az a kezeden? – kérdi furcsán nézve Carmen-tól Dóry.

- Az… Az… semmi… Csak dudvázás közben sebesültem meg. – hazudozott Carmen, mert nem akarta megmondani, hogy az ereit vágta fel.

- Szerintem olyan aranyosak Amy-ék úgy kettecskén! – álmodozóan nézett felénk Dóry.

- Igen, szerintem is. – mondta kicsit érdektelenül, s szomorúan Carmen.

- Mi baj? Jól vagy? – kérdi tőle Dóry.

- Nincs semmi baj. – válaszol.

Eközben mi viccelődtünk Georg-al. Leheveredtünk a kanapéra. S eldöntöttük, hogy a maradék édességet meg kaját megesszük, közben nézünk egy izgis horrort.

- De pimasz vagy! – mondom Georg-nak.

- Nem is! – bolondozásból megcsiklandozott.

Erre Iyan nagyon féltékeny lesz. Ezért magához húz és átöleli a derekam jó szorosan.

- Mi van? Csak nem féltékeny vagy? – kérdem tőle.

- Én? Dehogy… csak, na. – mondja magyarázkodva.

- Jól van! Tudom én. Hisz mindent érzek. – nevetve mondtam.

Camen és Dóry befejezték a mosogatást. Most már ők is csatlakoztak hozzánk. Lekapcsoltuk a villanyt s elindítottuk a filmet. Közben ettünk és ittunk.

- Tényleg jut eszembe. – mondja Carmen. Dav mikor jön fel ide hozzánk?

- Dav? Azt hiszem, holnap estére érkezik meg. A szüleivel kellett maradnia. El kell intéznie néhány fontos dolgot. – regéli Iyan.

- Akkor jó. Legalább, nem leszek egyedül. – siránkozik Carmen.

- Hisz nem is vagy egyedül. – mondom neki.

- Jaj, tudod, hogy értem. – magyarázza.

- Persze, hogy tudom. – válaszoltam.

Kezdődik a film, kuss most már! – parancsoltam rájuk. Az ördögűzőt néztük. Közben eszegettünk, iszogattunk.

    Ugyan ebben az idő tájt a kaliforniai elnök Arnold, nem tudta mi tévő legyen. Az egyetlen szeretett lányával brutálisan végeztek. Most a szobájában lévő kényelmes foteljében ült, kávét szürcsölve, újságot olvasva. Közben elmaradhatatlanul szivarozott. Vörös bársony függönyét már behúzta, hogy ne lássanak be az ablakon. Eközben eszébe jutott, milyen régen nézett már tévét. Legalább ezzel lekötötte figyelmét. Megcsörren a telefon. Felveszi.

- Igen? Tessék! – szólt bele.

A Saint Ilona intézetből hívták, a feleségével kapcsolatban.

- Jó estét kívánok. Elnézést a kései zavarásért, Dr. Veronika Anderson vagyok a Szent Ilona Ideg Intézettől.

A feleségéről szeretnék beszélni, kérem. – mondja a doktornő félszegen.

- Igen, csak, tessék, bátran mondani mi a baj. – értetlenkedve és idegesen mondja Arnold.

- Akkor bele is kezdek. Sajnos, sajnálattal kell közölnöm önnel, hogy a feleségének az állapota, egyre jobban romlik. Képzelődik, s azt állítja két énje, van. A sok stressz nagy kihatással volt rá. Ez megzavarta az elméjét. Így is tudjuk, mert papírja van róla, hogy ideg gyenge. Ezért szeretném az ön beleegyezését is, ha még jobban súlyosbodik az állapota, akkor erősebb gyógyszereket kell neki adnunk, s a kezelések is megváltoznak. Ja és persze ez sokba fog kerülni, de nem tudunk, mit tenni. – magyarázza Dr. Anderson.

- Köszönöm, hogy értesített. Ha lesz rá időm, ellátogatok a korházba és egyeztetjük a dolgokat. – válaszolt.

- Akkor, további jó estét. Csak ennyit akartam közölni önnel. – köszönt el Dr. Veronika.

- Magának is. Visz hall. – tette le a telefont Arnold.

A Sátán könnycseppje

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat